top of page

KÖNYVEIM

 

Legutóbbi munkahelyemen (BGF. Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Főiskolai Kar) lehetőségem nyílt arra, hogy az ősi kultúrák iránti„vonzalmam” összekapcsoljam az intézmény profiljával harmonizáló turisztikai, vendéglátás spektrummal. Így olyan könyveket írtam, ahol ázsiai ősi kultúrával bíró országokat turisztikai szemüvegen keresztül láttatok. Kiemelem a meglátogatásra érdemes attrakciókat - mind a természeti látnivalók, mind az emberi alkotások tárházából, (rengeteg fotóval illusztrálva) - sőt a kultúra részét képező vendéglátás, kulináris világ is említésre került.

Pakisztán

 

Az 1947-ben Brit Indián belül függetlenné vált ország az indiai muszlimok hazája. Ősi föld, az emberi civilizáció egyik bölcsője. Valaha e tájon virult az Indus Völgyi, Harappa, majd Gandhara kultúra. Keresztülment e tájon a korábbi korok híres kereskedelmi „ütőere” a Nagy Selyemút is.

 

A turisztikai attrakciók mindkét táborával – emberi alkotások, ill. természeti látnivalók – bőségesen rendelkezik az ország. Az előbbihez várak, mecsetek, paloták, míg az utóbbihoz magas hegyek, tengerpart, sivatag, folyóvölgyek tartoznak. A könyv alapvetően ennek a turisztikai sokszínűségnek kíván bizonyságul szolgálni, gazdag képanyagot felhasználva, ebben a multikulturálisan sokszínű országban.

 

Irán

 

 

Egy valaha volt világbirodalmat tisztelhetünk az ősi Perzsiában, mely a XX. században változtatta Iránra /Árják földje/ nevét.A mesés gazdagság régen elmúlt, de turisztikai attrakciókban rendkívül gazdag e nagy területű ország, s alkalmas arra, hogy turisztikai kincseit a látogatók elé tárja.

 

A „Négy évszak országa” fantázianévvel illetik, mert némi utazással az Elburz csúcsai közt tett síelés után szubtrópusi tengerparton pihenhetünk a Perzsa Öbölben, vagy a tengerpart közeli szigetek valamelyikén. Az emberi alkotások tárháza is gazdag, ősi várak, mesteri paloták, illetve az iszlám építészet megannyi csodája kék csempés mecsetekkel, aranyozott kupolákkal.

 

Omán

 

Az Arab világ legstabilabb monarchiája különösen az utóbbi 4-5 évtized fejlődésére, az itt elért eredményeire lehet büszke. A fenntartható növekedés minta-országa, számos környezetvédelmi díj, kitüntetés tulajdonosa, s egy tudatos, a régiók nevezetességeire építő hosszú távú turisztikai program gazdája.

 

Turisztikai potenciálja gazdag: több mint 500 vár, erőd a kora- középkori építészeti hagyományokkal, gyakran ezer éves, ivó és öntözővizet szállító csatornák /faladzs/, s csodálatos mecsetek az egyik oldalon, míg endemikus növény és állatvilág, közel 2000 kilométeres homokos tengerpart, kanyonok, vádik a másik oldalon. Szomszéd országaival ellentétben nincsenek égbetörő, futurisztikus építményei, a hagyományok őrzése, a vendégszeretet kultúrájuk része.

 

bottom of page